OROSZVILAG.HU


Mennyit is ér a Déli Áramlat? 

Címlap » Sajtószemle
  |  2011-03-21 23:46:10  |  
Mezei Bálint

Mennyit is ér a Déli Áramlat? 

Az Eni-Gazprom szövetség svájci titkai

Mennyit is ér a Déli Áramlat? Mennyit is ér a Déli Áramlat?  

A 16 milliárdos üzlet: a Déli Áramlat gázvezeték – a földgáz eladását szabályozó rejtélyes szerződések és az Eni-Gazprom páros svájci alapítású cége – Corriere della Sera

WikiLeaks ide vagy oda, a Déli Áramlat projekt rendíthetetlenül halad előre, legalábbis az orosz vonalon. 2010. december 3-án Alekszej Miller Gazprom-vezér és Marcel Kramer holland menedzser aláírták a legújabb kivitelezési ütemtervet. Kramer egyébként azon nyugati felsővezetők sorát gyarapítja, akik engedtek a „tömegvonzásnak”, hiszen ő is a közelmúltban állt át a moszkvai óriáshoz - korábban a Németország és Hollandia között tevékenykedő Gasunie vállalatot irányította. Az 1963-ban alapított cég részvényeinek 25-25 százalékát a Royal Dutch Shell illetve az ExxonMobil birtokolja, míg a fennmaradó feles tulajdonhányad a holland állam kezelésében áll. A Gasunie sokak szerint kulcsszerepet kap (majd) az Északi Áramlat megvalósításában.

Kramer eközben – immár a Gazprom szolgálatában – délebbi vizekre hajózott, hogy a testvérvezeték, a Déli Áramlat megvalósíthatósági tanulmányait kontrollálja, melyek a tavalyi év végén kiadott közlemény értelmében „néhány hónapon belül készen lesznek.” Utóbbiak is megerősítik a régóta közszájon forgó kezdési dátumot, 2011 áprilisát. Az idei tavasz minden bizonnyal vízválasztó lesz a nagyszabású energiahálózat sorsában, hiszen az elkövetkező hetekben mondják ki a végzetes nemet vagy éppen ellenkezőleg, a biztató igent. A felfokozott várakozással teli hetekben a római adminisztráció sem marad munka nélkül, hiszen az Eni igazgatótanácsi tisztségét betöltő Paolo Scaroni mandátuma a 2010-es év gazdasági jelentésének elfogadása pillanatában lejár. A hatlábú kutya (az Eni köznyelvi elnevezése, utalva a címerben szereplő állatra – M. B.) pórázát nem adhatják akárki kezébe, Scaroni pedig elévülhetetlen érdemeket szerzett a keleti kapcsolatok erősítésében, mi több, kiépítésében. Egyelőre azonban még az sem biztos, hogy a római mogul élén bevált menedzser nem kap-e helyet Berlusconi valamelyik kormányában vagy az őt támogató szakértői csoportok egyikében.

A gőzerővel felfutó üzlet az olasz felet mégis nehézségek, akadályok elé állíthatja, nem beszélve a leendő gázvezeték részvényeinek 10-15 százalékáról, melyeket az Eni és a Gazprom együttesen engedett át a francia Edf-nek. A felmerülő problémák legjobb ellenszere Putyin miniszterelnök személye, aki szívén viseli a Déli folyosó néven is emlegetett beruházást elsősorban stratégiai okokból, de gazdasági megfontolások alapján is. Az elmúlt esztendő utolsó heteiben napvilágot látott számadatok egészen elképesztő méreteket vázolnak fel, egy 15-16 milliárd dollár összértékű projekt formájában. A szállítási kapacitás elérné az évi 63 milliárd köbmétert, de már a kezdeti időszakban is legalább 30 milliárd köbméternyi földgázt szállítana nyugatra. (Olaszország éves fogyasztása megközelítőleg 70 milliárd köbméter!)

Természetesen a gáz ára ma jóval alacsonyabb, mint 2008-ban volt, amikor is a Washingtonba továbbított amerikai diplomáciai iratok egyfelől a putyini diplomácia szavahihetőségét, másrészről a Berlusconinak ígért olasz-orosz gázvezeték nyújtotta extra profitok természetét firtatták. Két évvel ezelőtt ezer köbméter földgáz piaci ára 600 dollár körül mozgott, ma pedig a napnál is világosabb, hogy ugyanezért a mennyiségért 320 dollárnál többet senki sem adna, látva az elmúlt hónapok visszaesését. (Utóbbit rövid távon is felülírhatja a líbiai válság! – M. B.) Mégis, a 2010-es megfelezett árakon is számolva, a Déli Áramlat csillagászati haszonnal kecsegtet. Az eladásokból származó bevételek minden jel szerint meghaladják a 10 milliárd dollárt, míg a teljes kapacitással működő vezeték esetén a 20 milliárd dolláros profit sem elképzelhetetlen. Mindez egyben magyarázat arra is, miért nem sikerült eloszlatni a csillagos-sávos külügy aggodalmait, az Obama-adminiszráció kételyeit.  

A fentiek értelmében magától adódik a kérdés: mégis kinek a zsebébe vándorolnának ezek a vagyonok? A zöldhasúakból álló torta legnagyobb részét nyilvánvalóan a Gazprom hasítaná ki, míg az Eni csak akkor kerülne képbe, ha az orosz társ úgy döntene, hogy saját földgázából egy adott mennyiséget átad az olasz szövetségesnek, melyet az maga értékesíthetne a nyugati piacokon. Az Eni feladat ma döntően technikai jellegű, és a Déli Áramlat építésének tengerfenéki munkálataira koncentrálódik. A kivitelezés legnehezebb része éppen a Fekete-tenger mélyén, a vízfelszín alatti 2200 méteren lefektetendő 900 kilométeres szakasz, mely az orosz területeket kötné össze a bolgár partokkal. Erre a Gazprom minden pénzbeli tartaléka és kiterjedt háttere ellenére sem képes az Eni illetve az általa irányított, földgáz- és kőolajvezetékek építésére specializálódott Saipem nélkül. Abban az esetben, ha nem lenne lehetséges a szállított energiahordozó olasz kezelése és értékesítése, a San Donato Milanese székhelyű cég nyeresége egész egyszerűen a gázvezeték építési költségeiből származna.

A közvélemény által ismeretlen részletek valamint a Gazprom-Eni házasságot szabályozó csatolt jegyzőkönyvek a jövőben új adalékokkal szolgálhatnak – persze csak amennyiben ismertetik őket. A jelen állás szerint az olasz fél bevételeit részint a transzferdíj fedezné, mely egyben visszacsepegtetne valamit a Gazprom krőzusi hasznából, illetve a Gazprom által elismert igények, melyek garanciáit a moszkvai mamut a South Stream AG-nek adta át. Utóbbi nyereségének egy tekintélyes része az Eni számláira vándorolna, de az építési költségek képezte zálog kamatai is az olasz partnert illetik. A South Stream AG-t még 2008 januárjában alapították a svájci Zug kanton székhelyén, az azonos nevű Zug városában. A svájci színhely csak elsőre tűnhet fölösleges információnak, valójában lényegi kérdést vet fel: vajon miért kellett egy, az orosz féllel közösen létrehozott céget Svájcban és nem az Európai Unió bármelyik országában bejegyezni?

A Gazprom egyéb, a Déli Áramlat megépítéséhez fűződő érdekei már teljesen más síkon teljesednek ki, ahonnan az Enit jószerivel kizárják. A gázvezeték keresztülhaladása a Balkánon például régi politikai törekvések és barátságok újbóli megerősítését szolgálja. Bizonyíték erre, hogy a szóban forgó bolgár, szerb, görög, török, magyar és szlovén kormányokkal illetve az érintett energetikai cégekkel folytatott tárgyalásokat személyesen a Putyin-Miller kettős ellenőrizte. Ráadásul a szerbekkel szintén Svájcban, az ismerősen csengő Zug városában külön vegyesvállalatot hoztak létre, South Stream Serbia AG néven. A másolat egyszersmind csereszabatos és többször reprodukálható. Talán két tény mégis megkeverheti a Gazprom kártyáit. Az első az Európai Unió ellenállása, mely a saját, földgázra vonatkozó irányelveit követve mélységesen felháborodott Putyin legutóbbi berlini kijelentésein. A második a „baráti rezsim”, Janukovics épülő Ukrajnája, mely akár le is veheti a napirendről a Déli Áramlatot. A Kijev és Moszkva között rendeződő viszony elvben tehát kiiktatná a gázhálózat stratégiai célját, Ukrajna megkerülését. Ezzel Moszkva mint monopólhelyzetben lévő beszállító továbbra is kapcsolatban maradna Nyugat-Európával, miközben értékes milliárdjait más befektetésekre fordíthatná, például az ukrán NaftoGaz felvásárlására. Az orosz gázért folytatott játszma ma semmivel sem tűnik világosabbnak, mint korábban. A nagy meglepetések pedig lehet, hogy még váratnak magukra.     

Cimkék: Eni, Gazprom, Putyin, Alekszej Miller, Paolo Scaroni, Róma, Moszkva, Kreml, EU, Európai Unió, Líbia, Ukrajna, Janukovics
Országok: Ukrajna Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat