OROSZVILAG.HU


A Nyugat bukása nem orosz érdek 

Címlap » Sajtószemle
  |  2013-01-15 11:40:47  |  
Gyóni Gábor

A Nyugat bukása nem orosz érdek 

Tektonikus változások a geopolitikában

 A Nyugat bukása nem orosz érdek 

 

Szergej Karaganov, az ismert politikai elemző, a Kül- és biztonságpolitikai tanács tiszteletbeli elnöke Vedomosztyiban megjelent cikke szerint a Nyugat gyengülése nem érdeke Oroszországnak. A szerző történeti távlatú cikkében a Nyugat hanyatlását következményeit vázolja fel.

 

A ’80-as évek végén ’90-es évek elején felrobbant Jugoszlávia, háború tört ki Örményország és Azerbajdzsán között, konfliktus robbant ki a Dnyeszter mentén, Csecsenföldön. A volt Jugoszláviát a Nyugat intézte el, Oroszország majdnem egy évtizedet harcolt Csecsenföldön. A Dnyeszter vidékén, Örményország és Azerbajdzsán között a konfliktusok „befagytak”:

A ’90-es években Oroszország túlságosan meggyengült, a Nyugat pedig eufóriájában nem fordított kellő figyelmet India és Pakisztán atomprogramjára, a szubszaharai helyzetre. A hidegháborúban ez elképzelhetetlen lett volna, mert mindkét fél tartott a status quo felbomlásától.

Oroszországnak mindazonáltal szerencséje volt, mert – Karaganov szerint – jelentősebb vérontás nélkül megúszta a birodalom felbomlását. Közép- és Kelet-Európa országai szintén jól jártak, gyorsan csatlakozva a NATO és az EU kötelékébe.

A 2000-es évek közepén azonban kezdetét vette a „régi Nyugat” meggyengülése. A globalizáció nyertese kezdetben a Nyugat volt, azonban a 21. század elején az ázsiai perifériák, melyek korábban majd 200 évig a Nyugat kontrollja alatt álltak, robbanásszerű növekedésnek indultak.

Az „új Ázsia” felemelkedése komoly következményekkel járt az 500 évig domináns Nyugat számára. Az iraki és afganisztáni kalandok után a 2008-as válság megmutatta a Nyugat strukturális gazdasági problémáit.

Európa szinte már nem is létezik a világban. Kelet-Ázsiában, ahol valaha domináns volt, már nincs is jelen. Észak-Afrikában az „arab tavasz” forradalmai katasztrofális eredménnyel jártak Európa számára.

Az USA megőrizte katonai erejét, de strukturális gazdasági problémái, elitjének megosztottsága problémát jelentenek számára. Mindazonáltal, kevés sikerrel, igyekszik feltartóztatni Kínát.

A régi nyugati szövetségrendszerek – a NATO, ANZUS, CENTO – vagy megszűntek, vagy gyengülnek. India könnyedén elhárította az USA által neki ajánlott szövetséget.

Kelet-Ázsiában ugyanakkor növekszik a politikai feszültség. Régi viták kerülnek elő, az egyes országok követeléseket fogalmaznak meg egymással szemben, s majdnem mindenki Japán ellen. A régióban fegyverkezési verseny, elsősorban flottaépítési láz észlelhető.

A tágabb értelemben vett Közel-Keleten a szovjet és amerikai közreműködéssel, majd amerikai hegemóniával létrehozott biztonsági rendszer meggyengült. A régióban a világi diktatúrák bukása felszínre hozta a régi vallási ellenségeskedéseket, a Nyugat- és keresztényellenességet.

Az új Ázsia nyersanyag- és élelmiszerigényeinek köszönhetően az elmúlt 5-6 évben gyorsan növekedett a Nyugat által elfeledett Afrika. Afrikában azonban az erőforrásokért való versengés újabb konfliktusok forrása lehet.

Az Európai Unió gyakorlatilag szétesett. Az Európai Uniót azért találták ki nagy európai elmék, hogy eltemesse a nacionalizmust, amely annyi háborút okozott, és totalitárius rendszerek kialakulásához vezetett. Az EU létrehozására erős ösztönző erő volt a kommunizmus fenyegetése, azonban ez az ösztönzés megszűnt.

Európában így is sokat sikerült elérni. Kialakult a nemzetközi együttműködés egy prototípusa. Európa, amely az elmúlt évszázadokban háborús fészek volt, fenyegetést jelentve a világ és saját maga számára is, a béke szigete lett.

A nagy európai alapító atyák – a francia Jean Monnet és Robert Schuman, a brit Winston Churchill, a német Konrad Adenauer, a belga Paul-Henri Spaak és mások – követői azonban nem értették meg, hogy az európai projekt alapja nem a gazdaság, hanem a politika. A németeken és a skandinávokon kívül nem nagyon értették meg a változó világ kihívásait. Túlságosan gyorsan zajlott az EU bővítése, és ezért most fizetni kell. Az EU és az eurózóna jelentős reformra szorul. Le kell faragni a szociális kiadásokat, a félig szocialista liberális demokráciák elkerülhetetlenül megváltoznak. Dehát a régi európai demokráciák is a ’30-as, ’50-es években arisztokratikus jellegűek voltak a maiakhoz képest, sok tekintetben az elitek közötti alkukon alapultak, autoriterebb jellegűek voltak. Lehet, hogy az új Európa inkább fog ezekhez hasonlítani.

Az európaiak nem túl határozottan, de viszonylag sikeresen reformálják az eurózónát, az integráció alapját. A jövőben azonban elkerülhetetlennek tűnik az életszínvonal visszaesése.

Oroszországnak érdeke, hogy az európai átalakulás sikeres legyen, hogy a nyugati modernizációs impulzusok továbbra is elérjék az országot.

 

(Szergej Karaganov: Oszlablenyije Zapada udarit po Rosszii, Vedomosztyi, 2013. 01. 15.) 

 

Cimkék: Nyugat, EU, Oroszország, Kelet-Ázsia, Szergej Karaganov
Országok: Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat