OROSZVILAG.HU


Vége az orosz műkorcsolya-uralomnak?

Címlap » Színes hírek, sport
  |  2010-02-20 20:53:51  |  
Zelei Dávid

Vége az orosz műkorcsolya-uralomnak?

Hatalmas meglepetésre lett második Pljuscsenko, az orosz páros pedig a dobogóról is leszorult. De vajon kongathatjuk-e a vészharangokat? 

Hároméves kihagyás és egy súlyos térdsérülés után a tavaly októberi moszkvai Grand Prix-n tért vissza a nemzetközi mezőnybe Jevgenyij Pljuscsenko, majd idén januárban akkora fölénnyel nyerte meg hatodik kontinensbajnoki címét, hogy többen előre odaadták volna neki második olimpiai bajnoki címét is. Mivel visszatérésében elsősorban az újabb olimpiai bajnoki cím motiválta (bár közvetlenül az olimpia előtt úgy nyilatkozott, „Már van egy olimpiai arany- és ezüstérmem, bármilyen eredménynek örülni fogok”), s a rövidprogram után is az élen állt, minden esélye megvolt a címvédésre.
Vége az orosz műkorcsolya-uralomnak?
 
Többen ugyanakkor már az EB alatt is kritizálták régi pontrendszerre írt kűrjeit és zsenge lépéssorait, s az is figyelmeztető jel lehetett, hogy a rövidprogram után egy ponton belül maradt hozzá képest a második és harmadik helyezett, az amerikai Evan Lysacek és a japán Takahasi Dajszuke. Ő maga sem volt igazán magabizos: mint mondta, „sokkal idegesebb vagyok, mint a korábbi olimpiákon” , de, mint kiderült, mindez nem csupán róla volt elmondható: a döntő számos résztvevője, így a végül harmadik Takahasi is esett, a világbajnok Stéphene Lambiel letette a kezét egy négyfordulatos után, a japán Oda Nobunarinak pedig meg kellett állnia, mert elszakadt korcsolyája fűzője. A hibahalom közepette üdítő kivételként hatott Lysacek hibátlan kűrje, ám mivel az amerikai elsőnek futott a záró hatosban, és kűrjéből hiányzott a négyfordulatos ugrás, kétséges volt, teljesítménye mire lesz elég.
 
Vége az orosz műkorcsolya-uralomnak?
 
Az utolsóként következő „Zsenya” kűrjét  lélegzetvisszafojtva várta a nagyközönség, s Pljuscsenko szórta is az ugrásokat: négyfordulatos toe loop-tripla toe loop kombinációját nehezen csinálta volna utána bárki is, s összesen hat triplát ugrott. Mindazonáltal a végeredmény tekintetében bebizonyosodott, hogy Pljuscsenko virtuozitása az új pontrendszerben ellensúlyozható több kisebb értékű ugrással – Lysacek a kűrben 167,37-165,51-re verte az oroszt, s mivel a rövidprogram után csak 55 századdal volt lemaradva, összességében több, mint egy ponttal nyert a címvédő előtt, aki így nem követhette a duplázni tudó Karl Schäfer (1932, 1936) és Richard Button (1948, 1952) példáját.
 
A vereséget, elsőre úgy nézett ki, Pljuscsenko méltósággal viselte: az eredményjelzőre kiírt pontszámot láthatóan faarccal vette tudomásul, sőt, ki is intett az őt ünneplőknek. Hiába azonban a (nyilvánosság előtt) visszafogott remények, később ő is bevallotta, „ami történt, az minden kétséget kizáróan vereség”, az eredményhirdetéskor pedig viccből előbb a dobogó tetejére állt, s csak onnan döccent tovább az őt megillető második helyre – ami nem mindenkinek tetszett. A csalódott Zsenya ráadásul legyőzőjéről szólva elővette rég emlegetett panaszát, miszerint „ha egy olimpiai bajnok nem tudja, hogyan kell négyfordulatost ugrani, hát nem tudom, kinek kellene”, majd a bírókat is megrótta, amiért alulértékelték azt a bizonyos, általa ugrott négyfordulatost (Lysacek tavaly eltörte a lábát, amikor próbálkozott vele, azóta érthetően nem erőlteti). A keserűség miatt több orosz hírügynökség (például az ITAR-TASS) is megszellőztette a hatszoros Európa-bajnok (újabb) visszavonulását, azonban mindezt maga az érintett cáfolta, megerősítve, hogy ilyen eredmény után nem vonulhat vissza, s nem csak a márciusi vébét, de tán a 2014-es szocsi olimpiát is vállalhatja. 
 
Pljuscsenko esete hihetetlen népszerűsége és verhetetlenségének mítosza (legutóbb 2004-ben nem végzett első helyen olyan világversenyen, amelyen elindult) mellett azért is érdekes, mert, miután párosban az orosz duett csak negyedik lett (1964 óta mindig szovjet/orosz versenyzők végeztek az élen!), és Pljuscsenko is „csak” ezüstöt szerzett (itt 1992 óta nyernek oroszok sorozatban), az Okszana Domnyina, Makszim Sabalin jégtánckettős az orosz műkorcsolyázók utolsó reménysége az aranyra – márpedig ilyesmire időtlen idők óta nem volt példa. Hogy mi lehet az oka a visszaesésnek? Ha a nagy egyéniségek hiányával magyaráznánk a fiaskót, a párosok esetében kétségtelenül igazunk lenne: a Juko Kavaguti, Alekszandr Szmirnov (fél)japán-orosz duó érezhetően nem képes Protopopovék nyomába érni, miközben a kínaiak évről-évre fejlődve arattak ezúttal kettős győzelmet. Az extraklasszis Pljuscsenko személyében ugyanakkor kétségtelenül korszakos egyéniségről beszélhetünk, aki nem véletlenül hallatlanul népszerű, nem véletlen nyert majd’ mindenhol, ahol elindult, s kétségünk se legyen afelől, visszavonulásáig meghatározó egyénisége marad a műkorcsolyának. Csakhogy a rendszer, melyben sikereit aratta, némileg átalakult, s ennek tükrében nyugodt szívvel kifordítható a mondás, melyet kritikaként fogalmazott meg. „Ez műkorcsolyaverseny, nem tánc” mondta, s igaza volt – lépéssorai erősségét látva ugyanakkor nagyon halkan azt is hozzátehetjük: nem is csak ugrás, Zsenya.
 
Cimkék: műkorcsolya, pljuscsenko, vancouver 2010
Országok: Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat