OROSZVILAG.HU


Egy orosz európéer

Címlap » Történelem
  |  2013-04-21 10:13:47  |  
Kvász Iván

Egy orosz európéer

Dmitrij Szergejevics Lihacsov

 Egy orosz európéer

Negyedszázada annak, hogy fiatal ruszistaként pár órát kísérhettem Dmitrij Lihacsovot Budapesten. Meglátogattunk pár boltot is – mindenáron egy végig gombolós mellényt szeretett volna vásárolni feleségének. Ez nem volt nagyon egyszerű dolog a viszonylag nagy méret miatt, de elég könnyen megoldottuk, amin Dmitrij Szergejevics szerfelett csodálkozott – hiába, a szovjet üzletekhez volt szokva. Aztán betértünk az akkor még működő és nagy népszerűségnek örvendő Bajkál étterembe és szoljánkát ettünk, miközben I. Péterről beszélgettünk.

Én, természetesen, akkor már olvastam pár könyvét – elsősorban is a magyarul megjelent „Oroszország kultúrája a reneszánsz hajnalán” címűt –, ezért elég előítéletesen hallgattam őt. Mindenki tudja ugyanis, hogy Oroszországban nem volt reneszánsz, hogy lehet akkor előreneszánszról beszélni és ily módon az orosz múltat szépíteni! Leves kanalazás közben fejtette ki nekem, hogy „Oroszországban a fejlődés természetes kerete az autokratikus rendszer”. Nos, meg kell mondanom, ifjú demokrataként ezt sem túl nagy empátiával hallgattam. Péterről beszél, de valójában Gorbacsovot legitimálja – tértem napirendre a kérdés fölött – és jó ideig ebben is maradtam magammal.

Teltek az évek. Újra olvastam régi dolgokat, hozzájuk olvastam újakat. Megismerkedtem Dmitrij Szergejevics életével. Hallottam ugyan róla meséket, híreszteléseket addig is eleget. Hogy a brezsnyevi érában a saját liftjében verték félholtra a KGB-sek, hogy megjárta a GULÁG-ot, hogy ahogy annyi leningrádi sorstársa, egyszerre volt a nagy honvédő háború hőse és áldozata.

Csakhogy a legendák igazaknak bizonyultak. Dmitrij Lihacsov akadémikus maga volt a legenda.

Innentől kezdve a rejtély számomra az lett, hogy ilyen tragédiák árnyékában és zord körülmények közepette, hogy vált Dmitrij Lihacsovból elsőrangú tudós, orosz és külföldi akadémiák tagja, a régi orosz kultúra legavatottabb kutatója és népszerűsítője (?) Hogy maradt szovjet hazafi? Miért nem lett az üldözött másként gondolkodóból emigráns vagy disszidens? A titok valójában nagyon is egyszerűen megfejthető: kulcsa az emberben keresendő.

Dmitrij Szergejevics Lihacsov az oly kevés XX. századi humanista egyike volt, aki mindig az embert kereste, kutasson bár a régi orosz kultúrában vagy az új orosz irodalomban, tájékozódjék bár az orosz régiségek vagy a szovjet valóság dolgai között. Béke, optimizmus, a jóba és szépbe vetett töretlen hit hatja át valamennyi művét és gesztusát. Ő az, aki az orosz kultúra történetében végérvényesen hidat vert a középkori és a modern kultúra között, úgy mutatta fel a régi értékeit, hogy ezzel nem támasztott kétségeket az újjal szemben, úgy volt a modernitás embere, hogy mélyen az orosz tradícióból eredezett. Nem volt se szlavofil, se nyugatos. Vagy egyszerre volt mindkettő, egymástól elválaszthatatlanul.

Lihacsov akadémikus számára az európai értékek örök értékek voltak, soha nem kicsinyelte le őket és sohasem abszolutizálta azokat. Lihacsov akadémikus számára az „oroszság” is érték volt, mégpedig alapérték. Nem gondolta azonban, hogy azt valamiféle nagyorosz birodalmi (ön)tudattól vagy bármiféle messianisztikus elhivatottságtól vezérelve „exportálni” kellene. Miközben büszkén vallotta orosznak magát és egész élete arról szólt, hogy élő példájául szolgáljon annak: orosznak lenni büszkeség és dicsőség dolga. Lihacsov akadémikus számára az „orosz” és Európa sosem került szembe egymással. A kettő egymást feltételezte és gazdagította.

Volt egy ember egy – sok tekintetben okkal, de gyakran mégis igaztalanul - embertelennek mondott rendszerben, aki ember tudott maradni. Aki visszaadta a hazafiság hitelét, aki megtestesítette az értelmiségi ethoszt, aki mindvégig rendületlenül őrizte az orosz kultúra politikai rendszerektől független életet élő, minden sötétségen átragyogó lángját.

Az európéer szovjet archetípusa volt. Mellesleg pedig a tanárom tanára.

P.S. Ismét eltelt három év, amióta a fenti sorokat írtam. Megint olvastam új dolgokat. Ezúttal az interneten, amelyen nemcsak a vírus, de kétségtelenül mindenféle információ is terjed. Például arról, hogy Dmitrij Lihacsov fiatal korában antiszemita lett volna, mert 1928-ban a szovjet hatóságok megtalálták nála id. Henry Ford A nemzetközi zsidó című művét. Meg, hogy érdemi kritika nélkül ismertette Lev Gumiljov egyik ultranacionalista (esetenként rasszista) könyvét. Hát, jól néznék ki, ha a későbbi historiográfia engem sztálinista történésznek billogozna, csak azért, mert van Sztálin-kötet a könyvtáramban… De a lényeg: Lihacsov akadémikus műveiben nem lehet antiszemita szövegeket találni, és nem találkoztam olyan emberrel sem, aki tőle ilyen kijelentéseket hallott volna. Ennek élete műve mond ellent, az, hogy az erőszak, a gyűlöletkeltés, a népek és kultúrák közötti békétlenség elleni békés, ám engesztelhetetlen küzdelem szovjet apostola volt.

 

(Részlet a szerző Klió, a csalfa széptevő/Klió, a tanító c. művéből) 

Cimkék: Dmitrij Szergejevics Lihacsov
Országok: Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat