OROSZVILAG.HU


Nyikolaj Rizskov a peresztrojkáról

Címlap » Történelem
  |  2010-04-20 12:26:05  |  
Gyóni Gábor

Nyikolaj Rizskov a peresztrojkáról

Kezdetben csak gazdasági reformokról volt szó

 Nyikolaj Rizskov a peresztrojkáról

 

Nyikolaj Rizskov, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának egykori elnöke, 1982-1985 között az SZKP KB titkára, 1985-1990 között a Politbüró tagja, a minisztertanács elnöke. Az 1991-es orosz elnökválasztáson második helyen végzett Borisz Jelcin mögött, 1999-2003 között a Duma tagja. Az 1929-ben született politikus a Nyezaviszimaja Gazetának adott interjújában a peresztrojkára emlékezett.

 

Rizskov elmondta, ő maga 25 évig élt az Urálban, ugyanabban a gyárban dolgozott (a szverdlovszki Uralmas gyárkomplexumról van szó), később Moszkvába került, a minisztériumban dolgozott, majd a Központi Bizottságában, és neki is, mint sok más embernek, az a meggyőződése alakult ki már egész korán, hogy a gazdasági reformok elkerülhetetlenek a Szovjetunióban. Igaz, politikai reformokra ekkor még nem gondolt senki sem.

A múlttal akkor keveset foglalkoztak, úgy vélték, a múltban az adott kornak megfelelő döntések születtek, amelyek az állam szükségleteiből indultak ki, „nem értek egyet azokkal, akik azt mondják, maguk hülyék voltak, már a ’30-as években piaci viszonyokat kellett volna bevezetni. Ma már ezt meg lehet tenni, eltelt sok év, lehet kritizálni azokat a metódusokat, amelyekkel akkor az országot irányították. De abban az időben, amikor 10 év alatt kellett végrehajtani az ország indusztrializálását, ki kellett vezetni az országot az agrárzsákutcából – s ennek végrehajtására rendkívüli intézkedésekre volt szükség. Az akkori szigorú tervgazdálkodási rendszer elkerülhetetlen volt.” – véli Nyikolaj Rizskov.

Véleménye szerint a tervutasításos rendszer a második világháború után is igazolódott, amikor eleinte még azt mondták, 50 év kell a háborús pusztítások rendbehozatalára, ehhez képest 7-8 év alatt sikerült nagyjából rendbehozni az országot. Szóval, a tervgazdálkodás egy ideig valóban működött, de eljött az idő, amikor elvesztette progresszivitását.

Ezt elsőként a gyárakban dolgozók értették meg, már a ’60-as években, hogy ez a rendszer, ami egykoron még ténylegesen pozitív szerepet játszott, kifulladt.

Az első fecskét a koszigini reformok jelentették, amikor a gyárak lehetőséget kaptak némi önálló gazdálkodásra, eldönthették, mire fordítják bevételeiket, ösztönzések jelentek meg a rendszerben, a terv teljesítése esetén a jövedelmek egy részét helyben hagyták. A koszigini reformok azonban szintén kifulladtak. Rizskov szerint a legfelső vezetés egyszerűen megijedt a koszigini reformoktól, s nem is az invenciózus gyárigazgatók, „üzletemberek”, hanem leginkább a csehszlovákiai események miatt. „Legfelsőbb pártvezetőink féltek ennek a forgatókönyvnek megismétlődésétől, a demokratikus kezdetektől.”

A reformok megakadása ellenére mindenki érezte, hogy ez így nem mehet tovább, s ez a hangulat a társadalom egészére kiterjedt, főként úgy, hogy a Nyugat ebben az időben jelentős előnyre tett szert a tudományos-technikai fejlődésben. Egyedül haditechnikai téren sikerült állni a versenyt a Nyugattal, mivel oda irányították a legjobb mérnököket, tudósokat, szakembereket, míg a többi területen nem tudta követni a fejlődést a rendszer.

1982-ben, Brezsnyev halála után, amikor Jurij Andropov lett az SZKP főtitkára, ő Rizskovot, Gorbacsovot, és Dolgiht kérte fel arra, hogy dolgozzanak ki reformtervezetet, mivel akkorra már nyilvánvaló vált, hogy a rendszer kimerítette magát. Nagyjából egy évi előkészítő munka, diagnózis, beszélgetés, tanácskozás után Rizskovék előálltak egy reformtervezettel, amire viszont Andropov nemet mondott, ezekkel a szavakkal: „Nem, ezt nem kezdhetjük meg, még akkor sem, ha nem tévednek, ezt nem kezdhetjük el.”

Piaci elemeket tartalmazó reformokrról lett volna szó ugyanis. Andropov végül egy kísérletet javasolt, amibe köztársasági és szövetségi minisztériumokat vontak volna be. Andropov betegsége, majd halála viszont megkadályozta a kísérlet megkezdését. Andropov helyét egy „teljesen beteg ember”, Csernyenko vette át, aki semmilyen érdeklődést nem mutatott e kérdések iránt.

A peresztrojka gyökerei tehát még Andropov idejére nyúlnak vissza, viszont a Csernyenko után következő Gorbacsov alatt vált lehetségessé megvalósulása. A peresztrojka kezdetben csak gazdasági reformot jelentett, ám 1988-ban, a 19. Pártkongresszus idején már a politikai reform kérdése is felvetődött. Rizskov szerint ez hiba volt, ez volt a „vég kezdete”. Hiszen reformokat csak erős hatalommal lehet végrehajtani, és nem a hatalom gyengítésével.

Még ki sem bontakoztak igazából a gazdasági reformok, máris megkezdődik a politikai átalakulás. Megalakul a Népi Küldöttek Gyűlése mint legfőbb orgánum – amit Rizskov szintén hibának tart. Gorbacsovot ugyanis meggyőzték arról, hogy nemcsak a bázist, a felépítményt is meg kell változtatni, s végül ez okozta a krachot. Rizskov szerint a Gorbacsovot szándékosan vezették erre az útra, s vele is „elszállt a ló”, hiszen Nyugaton hatalmas kampány kezdődött népszerűsítésére, a reformok folytatása érdekében.

Rizskov elmondta, ő egészen 1987-ig támogatta Gorbacsovot, utána azonban egyre jelentősebbé váltak köztük a nézetkülönbségek.

Véleménye szerint a deficittel kapcsolatos problémákat részben mesterségesen keltették. Egy példa: Jelcin Gorbacsovnál panaszkodott, hogy hiány van dohányból, kis híján dohánylázadás van kibontakozóban Oroszországban. A dohánygyártás viszont a köztársaságok hatáskörébe tartozott, s kiderült, az Oroszországban működő 26 dohánygyárból 24-et egyidőben zártak be...

A dolgok végül másképp alakultak, mint ahogyan azt Rizskov szerette volna, a Szovjetunió megszűnt létezni, a reformok előkészítés nélkül zajlottak: 500 nap alatt akarták megváltoztatni Oroszországot, az eredmény pedig...

 

(Nyikolaj Rizskov: „Inyiciativam Gorbacsova predsesztvovala ogromaja rabota”. Nyezaviszimaja Gazeta)

 

Cimkék: Rizskov
Országok: Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat