OROSZVILAG.HU


Orosz zsidók

Címlap » Történelem
  |  2018-03-14 20:07:34  |  
Gyóni Gábor

Orosz zsidók

Leonyid Parfjonov filmje

 Orosz zsidók

 

2016-ban, majd 2017-ben került bemutatásra Leonyid Parfjonov, a neves orosz újságíró és dokumentarista legújabb dokumentumfilmje, az Orosz zsidók (Russzkije jevreji). Parfjonov korábbi, nagy népszerűségnek örvendő dokumentumfilmjeit (a Szovjetunió történetéről, a krími háborúról, Gogolról, Prokugyin-Gorszkijról, Brezsnyevről, Gorbacsovról, az 1878-as orosz-török háborúról stb.) általában a nagy föderális csatornákon mutatták be, az Orosz zsidókat viszont csak néhány filmszínházban és kimondottan erre szerveződött rendezvényeken játszották Oroszországban, Belaruszban, Ukrajnában (ahol a film jelentős része készült). Igazán nagy tömegek azonban csak most ismerhetik meg a filmet, hála az internetes videómegosztóknak.

Az öt és fél órás, három részből álló film az oroszországi zsidók történetét a „kezdetektől” mutatja be a szovjet korszak végéig. A film legfőbb témája a hatalom és a zsidók viszonya; valamint az a kulturális hozadék, amit a zsidó származású oroszoknak köszönhet az orosz (szovjet) kultúra. Ennek kapcsán fontos megjegyezni, hogy az alkotók természetesen nem „külső hatásként” interpretálták Levitan, Sagal, Viszockij, Paszternak, Babel stb. művészetét, hanem az orosz kultúra szerves, meghatározó részeként. E metszetben Parfjonov az orosz zsidók történetét három szakaszra (filmre) osztja: 1) 1917-ig, amikor az orosz hatalom ellenségesen viszonyult a zsidókhoz, akik viszont nyitottak voltak az orosz kultúra és nép felé (ez is az oka annak, hogy sokan vettek részt közülük a forradalmi mozgalmakban); 2) 1917 után 1948-ig, amikor Oroszország történetében először a hatalom határozottan fellépett mindenféle antiszemitizmus ellen; és az újonnan létrejövő szovjet kultúra óceánját tápláló sok (orosz, ukrán, lengyel, grúz kirgiz stb.) folyam közül az egyik legerősebb sodrású az orosz zsidóké volt (Leningrádtól Vityebszken át Odesszáig); 3) az 1948 utáni korszak, amikor a Szovjetunióban a korábbi judeofíliát hivatalos, majd félhivatalos judeofóbia váltotta.

Az orosz zsidókról szóló film főszereplői a zsidók, de ez mégis egy orosz film, az orosz kultúra és történelem dimenziójában mutatja be a hatalom és zsidók kapcsolatát, valamint azt a megtermékenyítő hatást, ami főleg a 20. században meghatározta az orosz kultúrát. Az öt és fél órás dokumentumfilmben kb. 10-15 perc szól a második világháborúról, a holokauszt szó pedig el sem hangzik benne. A filmben látványos technikával keltették életre a régi fényképeket.

 

 

A másfél órás első rész 1917-ig viszi az orosz zsidók történetét. A középkori kijevi zsidók történetével kezdődik a film. Utána hatalmas ugrással a 18. századba kerülünk, amikor Oroszország, a Rzeczpospolita felosztását követően a világ legnagyobb zsidó közösségével rendelkező állama lett. „Nem a zsidók jöttek Oroszországba, hanem Oroszország jött a zsidókhoz.” A zsidók izolálva éltek, saját vallási szokásokkal, autonóm bíráskodással, iskolákkal, viselettel rendelkeztek. A film az ukrajnai Hmelnyickij megyei Szatanovó középkori zsidó temetőjével, elhagyott zsinagógájával illusztrálja az egykori, még száz éve is gazdag zsidó életet (ma Szatanovóban egyetlen zsidó sem él).

Az Oroszországhoz került egykori lengyelországi zsidókat azonnal kirekesztő intézkedésekkel sújtotta az orosz hatalom,  hiszen II. Katalin idején bevezették az ún. zsidó letelepedési körzetet (nagyjából az 1772 előtti lengyel és mai ukrán területeken), ami megtiltotta a zsidóknak, hogy az ország belső részeire költözzenek. Mégis, a zsidók közül idővel sokan az orosz világ felé törekedtek. I. Sándor idején eltörölték a kagalok hatalmát, bevezették a zsidók individuális felelősségét a korábbi kollektív számadás helyett. A zsidók ekkor vettek fel oroszos családneveket, általában arról a helyről, ahonnan származnak (Szluckij, Szatanovszkij, Szverdlov, Brodszkij, Viszockij stb.). A 19. század végén már sok orosz zsidó a fővárosokban élt, és társadalmi helyzetük szerint az elitbe tartoztak, de a cári kormányzat összességében ellenségesen viszonyult hozzájuk. Iszak Iljics Levitan nagy orosz festőt (aki Parfjonov szerint mélyebben orosz művész volt, mint Ivan Ivanovics Siskin) például az antiszemita rendelkezések miatt kétszer is kitelepítették Moszkvából.

Orosz zsidók

A 20. század elejének orosz művészetében meghatározó szerepet játszott a harkovi cukormágnás családból származó Ida Rubinstein balettáncosnő, az orosz avantgard első múzsája (aki meztelenre vetkőzött a színpadon, az ő alakját Szerov festette meg).

Orosz zsidók

Az oroszországi zsidók legfontosabb központja a Fekete-tengeri nagyváros Odessza volt. A kikötőváros lakosságának harmada zsidó felekezetű volt, a nagyszámú dokkmunkásoktól kezdve a néhány tucat főt kitevő nagyvállalkozói rétegig. Itt jelent meg az első orosz nyelvű zsidó lap (Rasszvet), az odesszai zsidó kultúra is orosz nyelvű volt, de az odesszai zsidó szleng is gazdagította a modern orosz nyelvet (olyan orosz szavak, mint a blat ’kiváltságokat biztosító ismeretség, kapcsolat’, muszor ’rendőr’ az odesszai jiddisből erednek).

Az orosz forradalmi mozgalomban a zsidók aránya 25-30 % körül volt. 1898-ban Minszkben alakult meg az RSZDRP, a Szovjetunió Kommunista Pártjának elődje. A kilenc alapító közül öten zsidók. Oroszul beszéltek, internacionalisták voltak és a népek önrendelkezését hirdették. Az eszer párt katonai szárnyában még hangsúlyosabb volt szerepvállalásuk. Az eszer katonai szárnyat Grigorij Gersuni vezette, aki bírósági perén azt mondta, általában a zsidók nevében szólva, az eszer terror a fizetség cári kormányzat antiszemita politikája miatt.

A 19. század végén pogromok sokasága zaklatta a zsidó lakosságot, a gyanú szerint a hatalom a háttérből támogatta ezeket. (Az orosz pogrom szó fordítás nélkül terjedt el a világ nyelveiben.) Az 1903-as kisinyovi pogrom az egész világon ismertté vált. A húsvéti pogrom résztvevői a templomból indultak, miután elterjedt a hír, hogy a vásáron a körhinta zsidó tulajdonosa lezavart a játékról egy keresztény kislányt. A pogromok miatt az orosz zsidók közül sokan kivándoroltak (mindenekelőtt Amerikába, esetleg Palesztinába. A cionista mozgalom alapítói között főleg oroszországi zsidók voltak, maga Ben Gurion is). A többség persze maradt Oroszországban.

A „zsidókérdés” kulminációja a forradalom előtti Oroszországban a Bejlisz-ügy volt, egy vérvádi eljárás Kijevben (1911 – 1913). Egy 47 késszúrással megölt fiú halálával a zsidókat vádolták, mondván, rituális gyilkosságról volt szó. Az áldozat anyja is a zsidókra mutogatott. Mendel Bejlisz csak azért lett vádlott, mert ő lakott legközelebb a gyilkosság színhelyéhez. Valójában arról volt szó, hogy egy rablóbanda ölte meg a fiút, mert azzal fenyegette társát, elmondja, hogy házukban rablott holmikat őriznek. A Bejlisz-ügy európai jelentőségűvé vált, a perre a nagy európai lapok is tudósítókat küldtek Kijevbe. Az ügyész a tárgyaláson antiszemita szónoklatokat tartott, az egész zsidóságot vádolva. Az esküdtek között hét paraszt, három kisebb hivatalnok és két polgár volt. A főleg parasztokból álló esküdtek viszont meglepetésre, a zsidóellenes hangulat nyomása közepette is ártatlannak találták Bejliszt. A hatalom elismerte a független bíróság állásfoglalását.

A cári hatalom 1917 márciusában összeomlott. A liberális Ideiglenes Kormány eltörölt minden, a kisebbségeket korlátozó törvényt. 1917. április 3-án érkezett meg Svájcból Németországon át Petrográdba a „leplombált vagon” Leninékkel, tavasszal jött meg Amerikából Lev Trockij, a szibériai száműzetésből Jakov Szverdlov. Miután az Ideiglenes Kormány elfogatóparancsot adott ki ellenük, 1917 nyarán Lenin és a párt második embere, Grigorij Zinovjev a Finn-öbölben rejtőzködtek (bár a későbbi szovjet kánon csak Leninre emlékezett), Trockij börtönbe került, de hamar kiszabadult, és szeptemberben már a petrográdi szovjetek vezetője volt. Az Ideiglenes Kormány a Téli Palotában ülésezgetett, közben a petrográdi szovjetek az utcát uralták, és a fegyveres erők is fokozatosan az ő kontrolljuk alá kerültek. Az októberi (novemberi) bolsevik hatalomátvétel a száműzetésből visszatérő Lenin Trockijjal szembeni győzelmét is jelentette. Oroszország történetében először internacionalista és „judeofil” hatalom állt fel – mondja Parfjonov.

 

A második, két órás rész 1917-től folytatja az eseményeket 1948-ig. A forradalom utáni polgárháborúban Trockij lett a Vörös Hadsereg katonai vezetője, az orosz hadsereg első embere. A fehérek antiszemita propagandájában gyakran kihangsúlyozták Trockij zsidó származását, de különösebb siker nélkül.

Trockij nem tartotta megát zsidónak, hanem orosz forradalmárnak. A herszoni földbérlő fia már az 1905-ös forradalom aktív résztvevője volt. Trockij 1918 és 1920 között gyakorlatilag nevezetes páncélvonatán élt, szervezte a frontot, vezetett, büntetett/agyonlövetett, de legfőképpen meggyőző agitációt folytatott.

A hátországot Jakov Szverdlov, a nyizsnyij-novgorodi nyomdász fia szervezte. 32 évesen a szovjet állam nominális feje lett. (Közben Szverdlov bátyja áttért pravoszláv hitre, Gorkij volt a keresztapja, később Franciaországban telepedett le és a francia hadsereg generálisa lett.) Szverdlov és Lenin jóváhagyták a cári család kivégzését 1918 nyarán, majd ősszel hivatalosan is bevezették a vörös terrort, miután Lenin ellen merényletet követtek el. A zsidó származású eszer aktivista Fanni Kaplan két golyót eresztett Leninbe, mivel a „forradalom árulójának” tartotta őt.

Szverdlov alig két évig töltötte be a szovjet államfői tisztséget, fiatalon meghalt, de a nevéről elnevezett pártiskolában képezték a jövendő szovjet pártelitet.

A forradalom révén az avantgard egy időre lényegében hivatalos szovjet művészetté válik. Vityebszkből származik Mark Sagal, aki képein a vityebszki zsidó világ kozmoszát örökítette meg. Sagal ötlete volt, hogy mozgó múzeumokat kell felállítani, a vityebszki villamosok az 1920-as években Sagal-képekkel díszítve jártak. Lilija Brik, Majakovszkij kedvese az orosz futurizmus múzsája volt. Mojszej Nappelbaum a szovjet fotó- és portréművészet megteremtője. Sok ismert személyt, Ahmatovát, Jeszenyint, Lenint, Blokot, Bulgakovot, Sztálint ma is leginkább az ő fotóportréjai által ismerünk.

Orosz zsidók

Arkagyij Sajhet a szovjet szociofotók megteremtője. Mihail Kolcov a szovjet vizuális kultúra egyik legnagyobb hatású alakja (Ogonyok).

Orosz zsidók

 

Orosz zsidók

Dziga Vertov a filmkrónika nyelvének megteremtője (Ember a felvevőgéppel). Szergej Eizenstein Patyomkin páncélosa elismerten a világ egyik legjobb filmje.  Az elitárius filmek mellett Grigorij Kozincev és Leonyid Trauberg, Mihail Romm, Fridrik Elmer a szovjet populáris mozi legnagyobb alakjai. Iszak Dunajevszkij és Matvej Blanter (a Katyusa szerzője) a szovjet/orosz zene emblematikus alakjai. Az 1930-as évek szovjet szupersztárja az odesszai származású énekes Utyuszov, majd a csernyigovi Mark Bernesz. Az irodalomban az „odesszai iskola” volt az egyik legnépszerűbb irányzat (Ilf, Babel). Az odesszai Ilf és Petrov Aranyborjúja talán a leginkább legális, a hatalommal szemben kritikus (amennyiben azt mutatta be, hogy nincs új szovjet ember, és minden változás ellenére is tovább él a régi Ogyessza) és legnépszerűbb könyv volt az 1930-as években. Az odesszai sakk- és zenei iskola sokáig a legjobbak voltak a világon.

A forradalom teljes elitváltást hozott Oroszországban. Természetszerűleg megnyílt az út felfelé a zsidók előtt is, hiszen képzettebbek voltak, és a cárizmus áldozataiként lojalitást lehetett tőlük várni. A szovjet elitben az ismertebb neveken kívül Dzerzsinszkij, Kirov, Rikov, Jezsov, Kujbisev, Lunacsarszkij, Vorosilov, Molotov feleségei is zsidó származású oroszok voltak. Lazar Kaganovics egy ideig a második embernek számított a Szovjetunióban Sztálin mögött. Ő felelt a vasút- és metróépítésért. A moszkvai metró 1935 és 1955 között Kaganovics nevét viselte (aztán Lenin nevét kapta).

A szovjet elitben az oroszok mellett szép számmal voltak grúzok, örmények, lengyelek stb. is. A szovjet titkosrendőrség megteremtői lengyelek voltak, a szovjet rendőrség tele volt lettekkel. A külföldi hírszerzésben viszont a kiterjedtebb nyugati kapcsolatokkal rendelkező zsidók voltak fölényben. A szovjet külföldi hírszerzés megszervezője Meer Trilisszer volt (1940-ben agyonlőtték).

Trockij mexikói likvidálását 1940-ben Naum Ejtingon szervezte, aki az akcióért Lenin-rendet kapott. Őt később, 1951-ben cionista összeesküvés vádjával letartóztatták.

Az 1939-1940-es területszerzések után a Szovjetunió zsidó lakossága még inkább megnőtt, akkor az oroszok, ukránok és beloruszok után az ország negyedik legnagyobb népét alkották. 1941 júliusában Sztálin demonstratív módon reaktiválta az 1939-ig külügyminiszter Makszim Litvinovot, akit külügyminiszter-helyettes rangban amerikai nagykövetnek neveztek ki. A háború idején Moszkva, a Szovjetunió, a hatalom jellegzetes hangja Jurij Levitan volt: Govorit Moszkva – valójában Szverdlovszkból (Jekatyerinburgból) sugározták az adásokat. Zsidó Antifasiszta Bizottság alakult, ennek legfőbb küldetése a világ zsidóságának megszólítása volt. Elnöke a színész Szalamon Mihoelsz. Mégis, a zsidók számára példátlan tragédiát jelentő háború vetett véget a szovjet judeofíliának, amit 1948 után a szovjet judeofóbia váltott fel.

 

 

A harmadik, szintén két órás film a szovjet/orosz zsidók 1948 utáni történetét tekinti át. A második világháború után a zsidókat már „megbízhatatlan” népnek tekintették a Szovjetunióban. A Zsidó Antifasiszta Bizottsággal leszámolnak. 1948 januárban Michoelszet a belorusz KGB vezetőjének dácsáján autóbalesetnek álcázva megölték (agyonverték, majd teherautóval áthajtottak a testén). Ez jelezte az új kor kezdetét, bár Mihoelszet állami pompával temették el.

A Szovjetunió a világon elsőként ismerte el Izrael Államot, Sztálin úgy hitte, a zsidó állam szovjetbarát lesz. Izrael első nagykövete Moszkvában a kijevi születésű Golda Meir lett, akit hatalmas ünneplő tömeg fogadott a szovjet fővárosban.

1948 végén a Zsidó Antifasiszta Bizottság vezetőit kémkedés és cionizmus vádjával letartóztatják. A Szovjetunióban hivatalosan is megindult a „kozmopolitizmus elleni kampány.” Újkeletű orosz nacionalizmus terjedt el (ennek egyik emblematikus eleme volt, hogy minden jelentős technikai nováció felfedezését a vasúttól a rádióig oroszoknak tulajdonítottak). A sajtóban kampány indult a „kétkulacsos” zsidók ellen. A „hálátlan” Izraelt az USA bábjának tekintették.

De éppen 1948-ban lett először sakkvilágbajnok Mihail Mojszejevics Botvinnyik, aki megalapozta az évtizedekig tartó szovjet dominanciát a sakkban. Ekkor jött létre az orosz népi Berjozka együttes Nagyezsda Brustein révén. 1949-ben kezdődik a Szovjetunióban az első tömegtelevízió (KVN) gyártása. KVN a feltalálók nevének rövidítése: Kenigson, Varsavszkij, Nyikolajevszkij. Az 1949-ben sikeresen végződött szovjet atompogrom irányítója Szergej Vannyikov volt. Ő és Zeldovics, Hariton ezért, és az 1953-ban a világon elsőként kifejleszett hidrogénbombáért megkapták a legmagasabb szovjet állami kitüntetéseket. A világ a szovjet/orosz balettet Maja Pliszeckaja révén ismerte meg/el a világ legjobbjaként.

Orosz zsidók

Ugyanakkor 1952-ben a Zsidó Antifasiszta Bizottság volt vezetői kínvallatások hatására „beismerik”, hogy „külföldi kémek”, 13 embert kivégeznek. 1953 januárban megkezdődik az „orvosügy”, vagyis a „professzori maszkot öltött kémek és gyilkosok” elleni eljárás. Kogan és a többi orvos a vád szerint az amerikai hírszerzésnek és „nemzetközi zsidó szervezetnek” dolgoztak, ők ölték meg Zsdanovot. A zsidó orvosokat „leleplező” Ligyija Tyimascsuk Lenin-rendet kapott, és a szovjet patriotizmus példájaként tüntették fel. Elterjednek hírek, hogy az orvosokat nyilvánosan fogják kivégezni a Vörös téren, a zsidókat pedig Szibériába deportálják. Sztálin halála után az eljárás megszűnik, az „orvosügy” minden vádlottját felmentik, Tyimascsuktól elveszik a Lenin-rendet. A szovjet sajtó azt is megírta, hogy a „beismerő vallomásokat” törvénytelen eszközökkel csikarták ki.

Ilja Ehrenburg Olvadás című műve a következő korszak, a „hruscsovi enyhülés” elnevezésévé vált. Azonban a zsidókkal szembeni bizalmatlanság továbbra is megmaradt. Kaganovics 1958-as leváltása után a pártban egyetlen zsidó származású vezető sem lesz. A KGB gyanúval szemléli a zsidókat. A rejtett zsidóellenes retorika megmarad, például a Borisz Paszternak elleni lejárató kampányban, vagy egy, az 1950-es évek végén leleplezett valutaüzér ügyének esetében.

Az orosz zsidó kultúra lassan „ellenzéki” lesz: a bárd Alekszandr Galics már a repressziók áldozatairól szól, a legismertebb szovjet bárd, a moszkvai nyomorban felnőtt Vlagyimir Viszockij pedig emberek millióit szólítja meg kritikus dalaiban, verseiben.

Jevgenyij Javetusenko Babij Jar című költeményében a holokauszt témáját hozta elő, és sorsközösséget vállalt a zsidósággal, miközben a Szovjetunióban igyekeztek kerülni a zsidók említését a szovjet állampolgárokkal szemben végrehajtott náci népirtás emlékezetekor. Sosztakovics 13. szimfóniáját Jevtusenko költeménye ihlette. Andrej Szinjavszkij író zsidó művésznevet vett fel magának (Abram Terc). Szinjavszkijt letartóztatták, de 1965-ben példátlan módon 200 ember a moszkvai Puskin téren spontán megmozduláson állt ki Szinjavszkij és írótársa Danyiel mellett. Azóta is december 5. Moszkvában a Puskin téren a spontán tüntetés napja.

1967-ben Izrael hat nap alatt szétverte a Szovjetunió arab szövetségeseit, Egyiptomot, Szíriát, Irakot, Jordániát. Ettől kezdve Izrael az egyik legfőbb ellenség a szovjet propagandában, a diplomáciai kapcsolat megszűnik a két ország között. 1973-ban Moszkva támogatásával az arab országok megpróbáltak visszavágni, de Izrael ezúttal is győzött. A szovjet Izrael-ellenes propaganda bizonyos értelemben heroizálta is a kicsi és harcos Izraelt, és sok zsidót arról győzött meg, hogy rossz stratégia volt az asszimiláció, ha egyszer odahaza a hatalom számon tartja a származást.

1968-ban a Varsói Szerződés tankjai eltaposták az emberarcú szocializmus kísérletét Csehszlovákiában. Szovjet jogvédők a moszkvai Vörös téren tiltakoznak. Parfjonov megjegyzése szerint 1898-ban, az RDSZRP alapításakor a kilenc tag közül öt zsidó volt, 1968-ban a nyíltan szovjetellenes megmozduláson („A mi és a ti szabadságotokért” jelszóval) a Vörös téren hétből négy ember. A tüntetőket 3-4 évi börtönre ítélték.

1970-es évek a brezsnyevi pangás kora. A hatalom szilárd, viszonylagos jólét van, az olaj ára emelkedik. Az egyszerű szovjet emberek számára is elérhető a lakás – kocsi – dácsa triász. Közben Alekszandr Podrabinek könyvet ír a szovjet represszív medicináról (öt év börtön); Oszkar Rabin szabad művészeti kiállítást rendez 1974-ben, amit buldózerekkel kergetnek szét; Ilja Kabakov a szovjet kommunális lakások lehangoló atmoszféráját örökítette meg. Ezeket a művészeket kidobták a Szovjetunióból, Oroszországba csak az 1990-es években tértek vissza.

A hivatalos, de a megengedett határán járó Arkagyij Rajkin a Szovjetunió legismertebb humoristája. De az ő művészete is inkább már a kritikáról szól. Mihail Zsvanyeckij a szatíra képviselője. A költő Joszif Brodszkijt munkakerülés miatt börtönbe vágták, mert nem volt hivatalos munkahelye. Külföldön jelennek meg művei, miközben odahaza üldözik, külföldön elismerik. 1987-ben Nobel-díjjal tüntetik ki. Brodszkij Amerikában írt Zsukov marsall emlékének adózó költeményt, amit akkor egyetlen szovjet költő sem tett meg. Parfjonov szerint Brodszkij Mandelstam és Paszternak mellett a harmadik nagy orosz zsidó költő. Mindhármat üldözték, mindhármat azért, mert oroszok akartak lenni/maradni.

Az orosz zsidók egy része áttért keresztény hitre. Alekszandr Meny a legismertebb pravoszláv pap volt a kései Szovjetunióban.

Az 1970-es években a szovjet vezetés úgy döntött, nem gördít akadályt a zsidók távozása elé (cserébe kereskedelmi kedvezményt kap az USA-tól). A zsidók egyetlen népként „felmentést” kapnak a szocializmus alól. A középkorú, jól képzett lakosság kivándorlása miatt a szovjet vezetés magas adót vet ki a diplomás távozókra, amiért az amerikaiak bevezetik az újabb korlátozásokat tevő Jackson-Vanick szabályt. A legtöbb kivándorló egyébként nem is Izraelbe, hanem az USA-ba távozott. 1983-ban, Andropov idején még egy utolsó zsidóellenes kampány indult a „cionizmus elleni liga” felállításával, majd az 1990-es években az orosz zsidók maradványai közül sokan végleg elhagyták a volt Szovjetuniót.

A film Vlagyimir Viszockij Az antiszemita dala c. versével ér véget.

 

Cimkék: Orosz zsidók, film, Oroszország, 2017, Leonyid Parfjonov, Kijev, antiszemitizmus, Amerika, Lenin, Trockij, Szverdlov, 1918, 1917, Petrográd, avantgard, forradalom, cárizmus, Szovjetunió, Sztálin, zsidóság, 1948, második világháború, Zsidó Antifasiszta Bizottság, Mihoelsz, Moszkva, cionizmus, 1953, Lenin-rend, Kaganovics, KGB, Izrael, Vörös tér, 1898, RSZDRP, Paszternak, USA, Vlagyimir Viszockij, Levitan, Sagal, Paszternak, Vityebszk, Odessza
Országok: Litvánia Belarusz Ukrajna Moldova Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat