OROSZVILAG.HU


"Kisoroszok"

Címlap » Történelem
  |  2018-04-13 20:35:49  |  
Oroszvilag.hu

"Kisoroszok"

Változó identitások

 "Kisoroszok"

 

Alekszej Miller, a szentpétervári Európa Egyetem professzora és a budapesti CEU vendégtanára a „kisorosz” problematikáról tett közzé érdekes írást a globalaffairs.ru oldalon.

A „kisorosz” (malorossz, malorusz) identitás hordozói az idők folyamán ukránná váltak, ez a folyamat azonban olykor a magukat kisorosznak tekintő emberek ellenállása mellett ment végbe. A „kisorosz” identitás számos alakváltozáson ment keresztül a 18-20. században.

„Kis Oroszország” (Malaja Roszija) fogalma a 14. században jelent meg, és eredetileg a kijevi metropólia lengyel részét jelentette, 1648 után a kozák Hetmanscsinát.

1674-ben jelent meg kijevi egyházi körökben a Kijevi Szinopszisz, amely Kijev és Moszkva történetének egységesítésére törekedett „szlavenorossz keresztény nép” elnevezés alatt. Az orosz nyelvben a 17-18. században honosodik meg a „kisorosz”, „Kisoroszország” kifejezés, geográfiai, és nem etnikai értelemben.

A 18-19. századi orosz, „nagyorosz” gondolkodásmódban a „kisorosz területek” kapcsán az a sablon élt, miszerint ez az orosz Dél, „a mi Itáliánk”, ahol a birodalomhoz lojális, jólelkű nemesek és parasztok élnek. Háborúk, konfliktusok emlékezete nem szerepelt.

A „kisoroszok” kívül estek a „mi” identitástartományán, de a „mieink” voltak az orosz/nagyorosz közönség számára. A dekabrista Pesztel programja radikálisan szakítva ezzel, már a beloruszok és kisoroszok asszimilálását követelte volna meg. A hatalom ennél azért óvatosabb volt.

Az 1830-as lengyel felkelés, és a népiség elvének hivatalossá válása után számos munka, tanulmány jelent meg az orosz nép történetéről és néprajzáról, valamint ukrán/kisorosz tematikában is, a lengyelekkel szembeállítva.

Az 1840-es években születő ukrán nemzeti mozgalom ismét átgondolásra kényszeríti a kisoroszság koncepcióját. A kijevi Cirill és Metód Társaság tagjai az ukránság kétfajta értelmezését ajánlották. A történész Kosztomarov szerint a szabadságra és a szociális egyenlőségre való törekvés az ukránok legfőbb jellegzetessége. Pantyelejmon Kulis viszont a vérségi elvet tekintette elsődlegesnek.

Orosz részről Visszarion Belinszkij az 1840-es években arról írt, hogy el fog tűnni, az oroszba olvad a „kisorosz” nyelv. A szlavofilek a kisoroszokban/ukránokban külön népet láttak.

Az 1860-as évek elején az unifikáló nacionalista érzülettel együtt az orosz közvéleményben éles ellenérzés övezte az ukrainofil gondolatot. Az ukrainofil egyet jelentett a szeparatistával. Az ukrán nemzeteszme megerősödésével ekkor következett be, hogy a korábban magukat kisorosznak tekintő emberek tömegesen ukránnak kezdték nevezni magukat. Fennmaradt ugyanakkor a kisorosz eszmevilág is, ennek legfőbb orgánuma a Kijevljanyin című lap volt.

A kisorosz-ukrán megosztottság nemcsak Oroszországban, de Galíciában is megjelent a 19. század utolsó évtizedeiben.

A 19. század végére az ukránság hívei teljesen leszámolnak a „kisoroszsággal”, B. D. Grincsenko Az ukrán nyelv szótára című műve az ukrán nemzeteszme megállapodását jelezte. Az 1905-ös forradalom után politikai liberalizáció kezdődött Oroszországban. Választások zajlottak, a cenzúra visszaszorult, legálisan jelentek meg az oroszokkal polemizáló ukrán kiadványok, mindenekelőtt a Rada című napilap. Kijevben Pjotr Sztolipin védnöksége alatt jött létre az Orosz Nacionalisták Kijevi Klubja, az ellentábor az Ukrán Progresszívek Társaságában szerveződött.

1917 után a kisorosz gondolat hívei csak a nyugati emigrációban fejthették ki nézeteiket, mivel a Szovjetunió részeként létrejött Ukrán SzSzK-ban értelemszerűen az ukránosítás politikája valósult meg. 1925-ben Prágában alakult meg az Orosz kultúra egységének társasága, melynek tagjai szerint a beloruszok, kisoroszok, nagyoroszok, kubányiak, galíciaiak stb. az orosz nép különböző ágait alkotják, úgy, ahogy a német nép különböző csoportjai a szászok, bajorok stb.

A Szovjetunióban nem ismerték el a „kisorosz” népet. De az 1926-os népszámlálás során még instrukcióba kellett adni, hogy ha valaki kisorosznak nevezné magát, azt ukránnak kell tekinteni. Bukovinában még a háború után is tiltakoztak az ukránosítás ellen a kisorosz eszmeiség nevében. 1947-ben ezt írták Sztálinnak Bukovinából, mely terület csak 1940-ben került a Szovjetunióhoz, de az 1941-ben el is vesztette a háború végéig: „A rokon törzsek, népek egyetlen nemzetben, népben egyesültek, de ez a folyamat, mely elkülöníti az ukránokat az oroszoktól, és általában felosztja az orosz nemzetet nagyoroszokra, fehéroroszokra, ukránokra (kisoroszokra), ez káros út, és ha ezen haladunk vissza, hát az ukránokat is fel lehetne osztani még ősibb törzsekre: poljánokra, drevljánokra, dregovicsokra, radimicsekre stb., egyetlen állam sem darabolja fel a maga népét, nemzetét ómódú törzsekre, a mi feladatunk is az, hogy egyesüljünk, egységes, egész, monolit államba betonozzuk be a közeli, rokon orosz törzseket.”

Mint ahogy Alekszej Miller megjegyzi, elképzelhetetlen, hogy ilyen levelet írtak volna azok, akik a Szovjetunióban éltek a ’20-as, ’30-as években. Akik nem élték át a szovjet nemzetépítések korát, azok számára az orosz egység gondolata még ekkor is élő volt. A szovjet korszak évtizedei alatt a „kisoroszság” gondolata teljesen felszívódott.

Mára elmondható, hogy a kisorosz identitás és gondolat a múlté. 

 

 

 


 

 

 

 

Cimkék: Kisoroszok, ukránok, Oroszország, Kijev, Alekszej Miller, Szovjetunió,
Országok: Ukrajna Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat